Az utóbbi időben a külföldi
és hazai fórumokon gyakori témává vált a
lézer-szkennelési technológia. Az érdeklődés nem
alaptalan, hiszen ez a forradalmian új felmérési
megoldás olyan óriási hatást gyakorolt a
geodéziára, fotogrammetriára, térképészetre, ami
talán csak a GPS alkalmazásával mérhető össze. A
lézer-szkennelés szervesen beépült az említett
szakterületekbe, de más tevékenységi szférákban
is, mint például bányászat, építészet,
műemlékvédelem, régészet, létesítménytechnika,
stb., bámulatos eredményeket produkál.
A piLINE Számítástechnikai
Kft. már több mint egy évtizede fejleszt
országos kiterjedésű műszaki térinformatikai
rendszereket. Tevékenységük, többek között,
kiterjed nagyvállalati Web technológiára épülő
alkalmazások fejlesztésére és üzemeltetésére,
valamint műszaki állapot-felügyeleti rendszerek
létrehozására. A profilból adódóan nyilvánvaló
volt, hogy a lézer-szkennelési technológia
alkalmazása az általuk fejlesztett termékek és
szolgáltatások vonatkozásában egy minőségi
ugrást képes biztosítani, és ezen túlmenően,
mint gyökeresen új, precíziós adatforrás,
széleskörű információtechnológiai lehetőségeket
is kínál. Mindezek alapján a piLINE Kft.
elkötelezte magát a lézer-szkennelési
technológiák mellet és jelenleg számos
kapcsolódó szolgáltatást nyújt e téren.
LMS-Z420i – működési
elv és specifikáció
A szkennelési munkákat az
osztrák RIEGL cég legújabb fejlesztésű
berendezésével, az LMS-Z420i típusú 3D
lézer-szenzorral történnek. A hordozható műszer
lehetővé teszi nagyfelbontású, széles látószögű
szkennek megbízható és gyors felvételét még a „legproblémásabb”
ipari vagy terepi körülmények között is.
A pozicionáló elektronika
(1) nagysebességű szkennelésre és adatrögzítésre
van optimalizálva. A lézersugár (2) függőleges
eltérítését („line scan”) egy multitükrös
poligon (3) biztosítja. A lézersugár vízszintes
eltérítését („frame scan”) az optikai fej (4)
vízszintes síkban történő elfordulása biztosítja.
A szkennelési munkafolyamat irányítását és
ellenőrzését egy szabványos noteszgépre (6)
telepített szoftver - a RiSCAN PRO (7) vezérli.
A rögzített információ (szkennelési tartomány,
szög, intenzitás) LAN vagy Wireless csatolón (5)
keresztül áramlik át a számítógépre, és térbeli
pontfelhő-modell formájában archiválódik.
A szkenner lehetőségeit
néhány technikai adattal szemléltetjük:
|
Mérési
távolság: min. 2 m, max. 800 m
|
|
Mérési
pontosság: ± 5 mm |
|
Adatrögzítés:
12000 pont/mp |
|
Lézersugár:
közeli infravörös tartomány
|
|
Függőleges
látószög: 0° - 80° , min. lépésköz 0.008°
|
|
Vízszintes
látószög: 0° - 360° , min. lépésköz 0.01°
|
A LMS-Z420i jellegzetessége,
hogy a szkenner el van látva egy professzionális,
nagyfelbontású, cserélhető kamerával, így a
lézer-szkenneléssel párhuzamosan az objektumról
digitális képfelvételek is készülnek. A
digitális képfelvételekből származó
szín-információ rávetíthető a pontfelhőre, így a
modell a pontos térbeli ábrázolás mellet
fotorealisztikus hatással is rendelkezik, ami
nélkülözhetetlen információ lehet a modell
elemzése vagy további feldolgozása során.
Címszavakban néhány
alkalmazási terület
|
Terep-
és domborzati felmérés. |
|
Építészet
és létesítménytechnika – tervezés, kivitelezés
ellenőrzése, homlokzat felmérés, kalibrálás, megvalósulási tervek módosítása a kivitelezés során, 3D nyilvántartás, megvalósulási dokumentáció pótlása, frissítése, létesítmény-monitoring
az üzemeltetés során, javítási és felújítási tervek létrehozása, állapotrögzítés. |
|
Vonalas
létesítmények – autópályák, vasutak, villamos-,
távközlési- és termékszállító hálózat nyomvonalainak, csomópontjainak, tartozékainak felmérése,
nyilvántartása, állapot-felügyelete. |
|
Bányászat
– külszíni fejtések, bányaüregek modellezése,
kitermelési kapacitások meghatározása, robbantási pontok kijelölése (a pontfelhő intenzitás-
és színinformációja geológiai modellek létrehozását is lehetővé teszi). |
|
Régészet
– műemlékek, szobrok, régészeti leletek
szkennelése, nyilvántartása, ásatási területek felmérése. |
|
Látványtervek,
virtuális modellek gyors készítése |
|
Rendészet
– helyszínelés, pillanatnyi múló állapot
rögzítése, archiválása. |
|